Megbízható költöztetés csomagolással – egész Magyarországon

költöztetés csomagolással együtt

Több évtizede elérhető nálunk a költöztetés csomagolással együtt. Professzionális csomagolóanyagokkal, több nyelven beszélő, jól szituált munkatársakkal, kifogástalan állapotú gépjárművekkel állunk a rendelkezésedre.

Kérd ajánlatunkat egyszerűen, egy űrlap kitöltésével!

A költöztetés csomagolással együtt is elérhető, mégis, Magyarországon kevesen ismerik a pontos szolgáltatást és azt, hogy ez végeredményül akár olcsóbb lehet, mintha a család saját maga dobozol és cipekedik. Ezért írtuk ezt a blogbejegyzést, hogy megmutassuk, miként néz ki a MoveArtisnál a költöztetés csomagolással.

Költöztetés csomagolással Budapesten és az ország egész területén

A költöztetés csomagolással együtt egy komplex szolgáltatás, ahol a felmérés után gyakorlatilag átadhatod a lakás kulcsát, majd akár már aznap délután az új címen ülhetsz le a kedvenc fotelodba és leveheted a polcról az olvasni kívánt könyvet.

Ha ezt összehasonlítjuk egy átlagos költözéssel, amikor a költözés napja előtti néhány hetet, valamint a költözést követő néhány hetet is meghatározzák a lakást ellepő dobozok, a nem talált tárgyak, a stressz és a kellemetlenség, akkor rögtön érthető, hogy hol térül meg a szolgáltatás díja.

Vannak élethelyzetek, amikor az idő és a kényelem prioritás: kisgyermekes családok, otthonról dolgozó szakemberek és elfoglalt személyek esetén a költözés csomagolással együtt a tökéletes ajánlat.

Mi a minőségben hiszünk, ezért egyszerű fuvarozást nem is vállalunk: a költöztetés pakolással együtt a belépő szint. Itt már tudunk úgy gondoskodni a költözésedről, hogy garantálhassuk a hatékonyságot és az elégedettséget!

Így néz ki a profi költöztetés csomagolással együtt!

Precíz felmérés, hogy ne legyenek váratlan meglepetések

A MoveArtis költöztető csapatával pontosan ismerjük a folyamat kritikus pontjait, ezért megbízhatóan és transzparensen építettük fel a szolgáltatásunkat.

Precízen felmérjük a költöztetendő lakást, a szállítandó bútorokat személyesen vagy videóbeszélgetés segítségével. Így egy pontosan kalkulált, írásbeli ajánlatot adunk, ami garantáltan minden költséget és szolgáltatást magába foglal, természetesen a csomagolóanyagokét is.

Figyelmes felkészülés

Igény esetén a költöztetés előtt néhány nappal kiszállítunk némi csomagolóanyagot, hogy a személyes tárgyaidat te csomagolhasd be. A privát apróságokat, személyes iratokat, gyógyszereket, a gyermek kedvenc játékát egyébként is mindig előre javasoljuk egy hátizsákba külön összecsomagolni, hogy a költözés napján is kéznél legyenek.

Az emberi tényezőn múlik a legtöbb, ezért mi a kezdetektől ügyelünk arra, hogy csak udvarias, igényes megjelenésű és tapasztalt kollégákkal dolgozunk együtt. Több nyelven is beszélünk, ezért nem okoz problémát, ha te vagy a családod nem magyarul szeretnél egyeztetni – a legtöbb ilyen helyzetet gördülékenyen megoldjuk.

A költöztetés napján pedig a professzionális csomagolóanyagokkal felszerelkezve, az egyenruhás, jól szituált kollégáinkkal megjelenünk a címen és az utasításaid szerint helyiségenként feljegyezzük a teendőket.

Gondos csomagolás

A megbeszéltek szerint selyempapírral bélelt dobozokba tesszük a háztartás minden apró tárgyát, gondosan, fóliába csomagolva. A vállfán tárolt ruhadarabok erre a célra tervezett gardróbdobozba kerülnek, hogy gyűrődésmentesen tegyék meg az utat új otthonodba. Az elektromos berendezések, festmények, lámpák speciális költöztető dobozokba kerülnek, a bútorokat plédekbe burkoljuk és sztreccsfóliával rögzítjük rajtuk őket. Az ágymatracok becsomagolásához is egyedi zsákot használunk. Minden egyes doboz egyedi kódot kap, ami alapján beazonosítható a tartalma és hogy mely helyiségbe kell kerülnie.

Körültekintően járunk el, hogy minden tisztán, sérülésmentesen, eredeti állapotában érkezzen meg. Időhatékonyan és rutinosan készítjük össze a költöztetendő tárgyakat, bútorokat, így biztonságban és gyorsan az új címeden lehetnek a dolgaid.

Professzionális szállítás – végig teljeskörűen biztosítva

A precíz felmérésnek köszönhetően a megfelelő méretű autót küldjük a címedre, így minden csomagod fel fog férni. Tapasztalt rakodóink ügyesen megoldják azt is, ha nincs vagy kicsi a lift, esetleg nem megoldható a közeli parkolás.

A legtöbb sérülés, baleset a szállítás során történhet. Mindig elővigyázatosak vagyunk, de ezen felül is, végig teljeskörű biztosításunk van a csomagjaira. Tényleg fel vagyunk készülve a véletlen és ad hoc helyzetekre is!

Hatékony kicsomagolás a kényelmedért

Igény szerint az új címen ki is csomagoljuk és a megbeszéltek szerint berendezzük új lakásodat, majd elszállítjuk a feleslegessé váló csomagolóanyagot: nem kell a bútorszereléssel, a csomagolóanyag pakolgatásával, a ruhák újravasalásával foglalkoznod. A gyermekedet este már a saját kiságyában fektetheted le, másnap reggel már érdemben dolgozhatsz az íróasztalánál és a konyhai eszközöket is rögtön használatba veheted.

Költöztető cégünk nem csak a fuvarozásban lesz a segítségedre, hanem a teljes költözési folyamatban tehermentesít. Az a tapasztalatunk, hogy érdemes a saját időddel, energiáddal is kalkulálni, mikor a szolgáltatások kiválasztásáról döntesz: megfizethető áron kínáljuk segítségünket, így a végére könnyen lehet, hogy még spórolsz is azon, ha a csomagolást is ránk bízod.

Mennyi idő alatt bonyolítható le egy költöztetés csomagolással együtt?

Ajánlatot és munkaidőt mindig a pontos paraméterek ismeretében számolunk, de szeretnénk néhány megbecsült számot feltüntetni itt, hogy kapaszkodót nyújtsunk a költözés előzetes tervezésekor.

Egy átlagosan bútorozott 50 négyzetméteres lakás reggel 9 és délután 4 óra között bedobozolható, átszállítható az új címre és ott kicsomagolható. Egy 120 négyzetméteres családi ház költöztetése már általában 2 nap alatt zajlik: az 1. nap a becsomagolásé, előkészületé, a 2. nap pedig az új címen való berendezkedésé.

Sűrűn bútorozott, sok tárggyal rendelkező háztartások esetén, több száz kilométeres távok, illetve egyedi esetekben, antik bútor vagy nagyméretű hangszer költöztetése esetén ezek az idők változhatnak. Minden specifikus helyzetre rendelkezünk megfelelő felszereléssel és tapasztalt csapattal, így igény szerint mindent meg tudunk oldani. A költöztetés csomagolással online megrendelhető, előzetes, személyre szabott, írásbeli ajánlatot készítünk a megismert paraméterek alapján.

Kérj tőlünk ajánlatot, 2 perc alatt elküldheted és gyorsan elkészítjük Önnek!

Extra szolgáltatások a költöztetés során

A költöztetés mindig egyedi. A MoveArtis költöztető cégként pedig mindig is a prémium kiszolgálásra törekedett: ezért választható szolgáltatásokkal egészítjük ki a költöztetést, amelyek a te kényelmedet szolgálják.

A célunk, hogy a költözésed jó emlék legyen, ahol minden tervezetten, átláthatóan, kontrolláltan és biztonságban zajlott.

Ezért az alábbi kiegészítő szolgáltatásokat is igénybe veheted a költözés során:

Műtárgyak, hangszerek, sérülékeny, antik tárgyak szállítása

Nagy tapasztalattal rendelkezünk a speciális berendezések és tárgyak szállítása terén. Gondoskodtunk már Dubaiból hazaküldött személyautóról, különleges gitárgyűjtemény költöztetéséről és antik bútorok szállításáról is. Ha egyedi igényed van, bátran fordulj hozzánk, biztosan találunk rá megoldást!

Raktározás – rövidebb vagy hosszabb időre

Nem készült még el a lakásfelújítás, de már költözni kell? A csomagok egy része külföldre kerül majd? Néhány napig vagy hónapig extra tárolóhelyre lenne szükséged? A raktározási szolgáltatásunk erre nyújt megoldást: 24 órában őrzött raktárunkban teljes körű biztosítás mellett gondoskodunk csomagjaidról, bútoraidról.

Otthonszervezési szolgáltatás

Már a becsomagolás előtt szeretnéd szelektálni tárgyait? Jó lenne egy rendezett otthonnal költözni? Kérd otthonszervezési tanácsadónk segítségét, aki 1-3 nap alatt áttekinti, rendszerezi és a segítségeddel szelektálja a felesleges lakásfelszerelést. A költözés is gördülékenyebb és gyorsabb lesz ezáltal, valamint te is jobban érzed majd magadat az otthonodban.

MoveArtis handyman, szerelési szolgáltatás

A beköltözés után nem várnál heteket, mire a helyére kerül minden apróság, felfúrásra kerülnek a polcok, a TV konzol, összeszerelésre kerül az új szekrénysor vagy a kert rendbehozatala megtörténik? Segítünk, hogy a költözés után mihamarabb otthon érezhesd magad az új lakásban, házban és elvégezzük a ház körüli ezermester-feladatokat.

MoveArtis – költöztetés bizalommal

Igyekeztünk minél részletesebben bemutatni, hogy a fuvarozáson, bútorszállításon felül milyen extra szolgáltatásokkal segíthetjük a stresszmentes, gördülékeny költözésedet. A pakolás és csomagolás terén nagyon sok időt és pénzt spórolhatsz azzal, hogy szakavatott munkatársainkra bízod a feladatot, akik már vakon hajtják a dobozokat, használják a ragasztógépet és magabiztosan forgatják fóliába a tárgyakat.

Kérj ajánlatot akár többféle opcióra is, mérlegeld, hogy melyik szolgáltatás lesz számodra a mostani helyzetben a legmegfelelőbb: írj nekünk űrlapunkon keresztül, szívesen segítünk!